Ők maguk mondták, nem én találom ki. Ilyen az amikor két filozófus bort készít és mi isszuk meg a levét. Schopenhauer és Nietzsche ülnek bent néha az udvaron a lugas alatt, a kedvencük a Drágaszág, igaz nem beszélik a mordori fekete nyelvet, sőt Tolkienről sem hallottak még sosem. Néha benéz Fehér Béla és Szív Ernő, Robi monológjaiban legalábbis mindenképp.


Magyar-amerikai “kooprodukcióban” működő kis birtok, világlátottan, borkereskedelmi, vendéglátós tapasztalattal és óriási lelkesedéssel.


Ádám, a borász szerint mindenkinek kötelező lenne szétnézni a világban. Ennek megfelelően a Bardon árkádai alatt, vagy a százesztendős szobákban senki sem lepődik meg, ha a Bükk fennsík mountain bike útvonalairól hirtelen egy Thai trekking útvonalra, majd a Machu-pichura terelődik a szó, miközben a háttérben halkan felcsendül az örömóda. Egyensúly és elegancia egy kulturális díszdobozva zárva.


Aki kap az élettől, annak vissza is kell adnia valahogy, aki belekezd valamibe, az onnantól felelősséggel is tartozik. Nemes gondolatok, melyek a Béres családot is jellemzik. Nem elég beleszeretni a Lőcse-dűlőbe, de művelni kell, nem elég építeni, de lehetőleg szépet kell alkotni, nem elég a jó, ha lehet inkább törekedjünk a tökéletesre.


A tökéletes lazaság találkozása egy főúri kastéllyal. Vonnegut Versailles-ban. A hátteret az eleki svábok és a debreceni kálvinisták biztosítják, miközben a világot már meg is fejtette Rémusz, az alkotó borász, aki szerint az ultimate boldogság kiülni a hegyoldalba egy pohár borral és egy kis sonkával. Ámen.


Másfél hektár, három dűlő, családi-baráti magyar-lengyel közösség alkotja a birtokot. Öreg tőkék termése hagyományos feldolgozással, maximális odafigyeléssel, hosszú életű, évjárathű borokat adnak. Saját örömükre készülnek a borok, amelyek sokak számára nyújtanak élvezetet.


Lorem ipsum


Borászat-építészet-élővilág kapcsolata filozófiájukban és épületeikben is megjelenik. A természet és az ember által teremtett világ kapcsolatának megfejtése folyamatos kutatás és kísérletezés a bennük érlelődő és fejlődő szellemiség mellett.


A jó értelemben vett családi vállalkozás, ahol értik a gazdasági összefüggéseket, nem félnek beszélni is azokról, miközben – talán éppen az előbbiek miatt – marad lehetőségük a hagyományok ápolására is. A 2016-os esszenciájuk a 800 grammnyi cukor miatt beikrásodott mint a méz. Ilyen csoda is csak itt eshetett meg, a próféta nevét viselő pincénél. Nyitva télen-nyáron, Erdőbényén és Tokajban is. Ebben is egyedülálló.


A ház és az udvar amibe első látásra beleszeret aki már járt Provence-ban Franciaországban. Másként, a hely ahol az ember aki még sosem járt Provence-ban, beleszeret. Erdőbényén. Úgy, hogy nem is tudja. Persze kellenek ehhez a borok és a család nyitottsága, világlátott attitűdje, mértéktartóan ízléses stílusa. Jakabéknál a borok mellett bármi másról is lehet szót ejteni és akinek van rá füle, az tanulni is fog tőlük.


Háromhuta és Budapest felcserélése Sárospatakra és Erdőbényére, az újságírás kiváltása hordómosásra és borkészítésre, végül a BMB alakítgatása majd egy évtizeden keresztül. Narancsi és Palandor, mint két jó barát egy Závada regényben, kéz a kézben sétálnak le a Bodrogra evezni, miközben a pincekulcsot lengyelek és hollandok adják kézről kézre. Úgy az igazi, ha Zsolt is ott van velünk, de a borai önmagukért is beszélnek.


A ház és az udvar amibe első látásra beleszeret aki már járt Provence-ban Franciaországban. Másként, a hely ahol az ember aki még sosem járt Provence-ban, beleszeret. Erdőbényén. Úgy, hogy nem is tudja. Persze kellenek ehhez a borok és a család nyitottsága, világlátott attitűdje, mértéktartóan ízléses stílusa. Jakabéknál a borok mellett bármi másról is lehet szót ejteni és akinek van rá füle, az tanulni is fog tőlük.


Az értékteremtést szem előtt tartva szeretnénk a tokaji borvidék egyedülálló adottságait bemutatni komoly beltartalmú, prémium minőségű borainkkal. Jelenleg 1.4 hektár területen organikus módon gazdálkodunk.


Az értékteremtést szem előtt tartva szeretnénk a tokaji borvidék egyedülálló adottságait bemutatni komoly beltartalmú, prémium minőségű borainkkal. Jelenleg 1.4 hektár területen organikus módon gazdálkodunk.


Hegyalja hűvösen elegáns arca, amit csak a német rizlingek kedvelői érthetnek meg az első pillanatban. A háttérben felsejlik a Rány dűlő, miközben Rácz Erika nemzetközi tapasztalataival felvértezve igyekszik helytállni a magyar borvilágban.


A bor tulajdonképpen egy termék, mindig az ember az igazán érdekes mögötte. Az emberek saját mikrotörténeteiből pedig felsejlik a történelem szövete. Elgondolkodtató borokra és beszélgetésekre számítson, akinek van szerencséje összefutni a gazdával. Intellektuális helyszín.