Petruska – EgySzemélyes

Helyszín és kezdés:

2019. 08. 17. Szombat 17.00Illés Pince

Petruska - EgySzemélyes

Petruska dalszerző-énekes az igényes könnyűzene hazai képviselője. Szuggesztív, közvetlen előadásmódjával, tartalmas dalaival meghatározó szerepelője a hazai fiatal zenészgenerációnak. Dalszerzői teljesítményéért 2015-ben Artisjus Junior-díjra jelölték.

 A 2014-es, budapesti metrómegállókat megzenésítő Metropolita, majd a két évvel későbbi, az Y-generációt vizsgáló Kapunyitó után, Petruska 2019-ben új nagylemezzel jelentkezik. A Reláció című albumot hallva egyértelműen azt érezhetjük, emelkedtek a tétek a szerző munkásságában: a 13 dal energikusabb és életigenlőbb, mint bármi, amit eddig ismertünk a zenésztől, a világzenei kalandozások pedig mintha most értek volna meg igazán. A szellemes szövegeiről ismert Babarci Bulcsú mellett ezúttal nem kisebb név volt Petruska szerzőtársa, mint Grecsó Krisztián.

Petruska több dalát játszotta rotációban a Petőfi Rádió. A Dal 2016 című tv-műsorban egy különdíj kíséretében a legjobb 4 között végzett a Trouble in My Mind című szerzeményével, valamint a Nagy-Szín-Pad című vetélkedő 2017-es évadában is szerepelt. Széles zenei látókörének köszönhetően, Petruska azon ritka hazai előadók közé tartozik, akinek a dalai egyaránt megállják a helyüket a nagy nyári fesztiválokon, valamint a világzenei, jazz, vagy irodalmi színtéren is.